HÍREK, INFORMÁCIÓK

Mesterségek Ünnepe - 2010

2010. július 21.

2010.08.20. - 2010.08.22.
Szabadtéri nagyrendezvény
Budai vár

 

A Budai Várba vezető úton népi- és iparművészeti kiállítás és vásár, programok és finom falatok kísérik az érdeklődőket.

ÜNNEPEK FÉNYEI  –  JELES NAPOK KISMESTERSÉGEI
Tojásdíszítő, mézeskalácsos és gyertyakészítő mesterek kiállítása 

A Magyar Nemzeti Galériában nyíló kiállításon a szakma legjelesebb alkotóinak munkái kerülnek majd bemutatásra, az Élő Népművészet, az Országos Népművészeti Kiállítás, a Kézműves Remekek, a Népművészet Ifjú Mestere és egyéb regionális ill. országos kiállítások díjazott tárgyait csodálhatják majd meg a látogatók, továbbá, olyan, kiállításon még nem szerepelt tárgyakat, melyeket szakmai zsűri arra érdemesnek tart. Az alkotók a legmívesebb, eddigi munkáikat a legmagasabb szinten bemutató, népi hagyományokon alapuló tárgyakkal fognak pályázni.


Budapesti Nemzetközi Bor- és Pezsgőfesztivál - 2010

2010. július 21.

2010.09.08. - 2010.09.12.
Fesztivál
Budai Vár

A Borfesztivál mára Közép-Európa egyik legrangosabb, legnépszerűbb szakmai rendezvényévé és összművészeti fesztivállá nőtte ki magát, ahol évente több tízezren sajátítják el a kulturált borfogyasztást.


Kulturális Örökség Napok - 2010

2010. július 21.

2010.09.18. - 2010.09.19.

Az Európa Tanács és az Európai Unió védnöksége alatt Európa minden országában megrendezik az épített örökség ünnepét szeptember hónapban. Az ország minden tájáról beneveznek intézmények, kastélyok, népi műemlékek, várak, templomok stb. és mindenütt vezetéssel, programokkal várják a látogatókat.  


Budapest Maraton - 2010

2010. július 21.

2010.09.26.

A sok városi futóverseny legrangosabbika. A város már előtte megtelik egészséges, kisportolt férfiakkal és nőkkel, akik kifejezetten ezért utaznak ide. A város ilyenkor három részre szakad: akik drukkolnak, akik dühöngenek, mert dugóba kerültek, s akik elmenekültek.


Ozzy Osbourne koncert

2010. július 21.

2010.10.04.
Könnyű zene
Papp László Budapest Sportaréna

 

Kegyetlen, szürreális, meglepő show - Ozzy Osbourne Budapesten

Budapest is szerepel Ozzy Osbourne nyáron induló turnéjának állomásai között.

A zenéje mellett botrányairól és tévés szerepléseiről is ismert rockénekes, aki a Black Sabbath frontembereként vált híressé, október 4-én a Papp László SportArénában lép fel ahol szokásához híven óriási technikával, gigantikus diszletekkel, video és fénytechnikával lép szinpadra. Felvonultatja az összes ördögöt és angyalt, rémet és szellemet akik szóló lemezei visszatérő szereplői és megihletik, vagy rákényszeritik arra a félelmetes örjöngésre ami koncertjeinek felfokozott hangulatát okozza és felejthetetlen élmény azoknak akik részt vehetnek rajta.

Ozzy idáig egyszer járt Magyarországon, még a 2001-es Black Sabbath újjáalakulás idején a Kisstadionban. Lett volna egy teltházas koncertje a budapesti Arénában is 2004-ben, de sajnos elmaradt mert akkor volt a hires quad-bike balesete ami miatt egy évig kórházban volt és több mint 40 koncertjét kellett lemondania.
Ozzy Osbourne 1970-től kezdve a Black Sabbath-tal 10 lemezt készített, amelyek összesen 50 millió példányban keltek el. 1979-ben elhagyta az együttest és szólókarrierbe kezdett. Első albuma az 1980-as Blizzard of Ozz volt, amely négyszeres platinalemez lett. Szóló karrierje során is hozzávetőleg 50 millió lemezt adott el, rajongók milliói előtt lépett fel. 1993-ban kapott először Grammy-díjat a legjobb metál előadó kategóriában I Don't Want To Change the World című számáért. Az Epic Recordsnál eltöltött 20 év alatt 13 lemezt jelentetett meg és kapott egy csillagot a halhatatlanok között a Hollywood-i Sunset Boulevard-on.

Feleségével, Sharonnal - aki egyben menedzsere is - 1996-ben hívták életre az Ozzfestet, az első kifejezetten hard rock fesztivált, ahol fiatal zenekarok is lehetőséget kaphattak a bemutatkozásra. Egy év szünet és az egyetlen koncertre szűkített 2008-as "különkiadást" követően az Ozzfest idén visszatér, Ozzy mellett olyan fellépőkkel, mint a Mötley Crüe vagy Rob Halford, a Judas Priest frontembere.

Penelope Spheeris filmrendező egy teljes dokumentumfilmet is szentelt az Ozzfestnek We Sold Our Souls For Rock 'n' Roll címmel, de láthattuk Ozzy-t Adam Sandler egyik filmjében és a Goldmemberben is. Családi valóságshowjával a televíziózás történetébe is beírta nevét: a "The Osbournes" a Music Television legnézettebb sorozata volt. Tavaly megjelent I Am Ozzy címmel önéletrajza amit Chris Ayres közremüködésével írt. 


Augusztus 20. és Red Bull Air Race - 2010

2010. július 21.

2010.08.19. - 2010.08.20.
Szabadtéri nagyrendezvény

 

A nyár végének hagyományos, sok száz éves ünnepe (eredetileg az „új kenyér ünnepe”.) Augusztus 20. Szent István napja, a nevéhez fűződő Bazilika ekkor különleges ünneppel tiszteleg államalapító királyunk előtt.

 A városban víziparádé, vízi koncert, mindenféle nagyszabású esemény látogatható napközben, melynek csúcspontja az immár több helyszínről egyszerre fellőtt tűzijáték, augusztus 20-án. Az ünnep napjai fesztiváljellegű kirakodóvásárral és zenés programmal várják a látogatókat a budai és pesti rakpartokon, ahol az ünneppel közel egy időben további fesztiválokat is találunk, mint a Dunaparti Vígasságok, vagy a Budai Várban megrendezett Mesterségek Ünnepe, vagy akár a városligeti Borfalu. Augusztus 19-én már évek óta Örömkoncertet hallgathatunk jeles magyar előadóink közreműködésével.


Budapesti Nyári Fesztivál - 2010

2010. július 21.

2010.06.01. - 2010.08.31.
Fesztivál
Margitszigeti és Városmajori Szabadtéri Színpad

 

A nyári szünet idején a budapesti színpadok műsorai kiköltöznek a szabadba, hogy gyönyörű környezetben kínáljanak remek szórakozást több, mint 3 hónapon át.


Forma 1 Magyar Nagydíj - 2010

2010. július 21.

2010.07.29. - 2010.08.01.
Sport
Hungaroring

 

Az immár 28. magyaroroszági Forma 1-es pontszerző gyorsasági verseny minden évben várja a szurkolni vágyókat. A sporteseményhez számos kísérő rendezvény is társul a helyszínen. Hungaroring Budapest közelében, Mogyoród mellett található, busszal, vonattal könnyen megközelíthető.


SZIGET - 2010

2010. július 21.

2010.08.11. - 2010.08.16.
Fesztivál
Hajógyári-sziget

 

Európa egyik legnagyobb évente megrendezett, egy hetes, szabadtéri, zenei fesztiválja, sok száz programmal, az észak-budapesti Óbudai (Hajógyári) szigeten. A több tízezer látogató egy része sátorban, a helyszínen lakik, azonban látogatói jeggyel is be lehet tekinteni a helyszínre, ahol, rengeteg színpad és kulturális, zenei, civil, vendéglátó, irodalmi, művészeti, ajándéktárgyas és egyéb érdekes sátor várja a látogatókat.

Mint minden községben, ebben a minifaluban ugyanúgy megtalálható posta, élelmiszerbolt, bank, egészségügyi és egyéb tevékenység. A színes zenei élményről kiemelkedő külföldi sztárok, és magyar hírességek gondoskodnak, az egyéb szórakozási lehetőségekről pedig a számtalan kísérő rendezvény.


A-HA koncert

2010. július 21.

2010.07.14.
Könnyű zene
Papp László Budapest Sportaréna

 

Az év egyik csúcskoncertjének ígérkezik a legendás trió bulija ügyesen összeállított programmal, varázslatos színpadképpel, 16 méteres videó fallal no meg a dögös Morten Harket-tel. ..és igen, elhangzik a Take On Me – még mielőtt bárki megkérdezné - és emellett az összes többi észvesztő, romantikus vagy épp melankolikus sláger, de hallhatóak lesznek a legutóbbi album a Foot Of The Mountain dalai is. A turné május 6-án New Yorkból indul, utána Németországon és Ausztrián keresztül július 14-re érkeznek Budapestre.

Az 1982-ben alakult norvég pop-rock trió, élén Morten Harkettel a teljes ’80-as és ’90-es éveket végigtarolta – már ami a koncerteket és slágerlistákat illeti -, rendkívül masszív rajongótábort gyűjtve az együttes holdudvarába. Persze nem ok nélkül. Adott a banda frontembere Morten Harket aki amellett, hogy dögös fickó (és az eltelt évek csak pikánsabbá tették a vonásait ) ráadásnak még meglehetősen kellemesen férfias, a romantikus számokhoz felettébb jól passzoló hanggal is rendelkezik. Emellett irtó jó számokat írtak, az együttes egész pályafutása folyamán mindig is csodálatosan szervezett volt és általában minden nagyon jól ki volt találva. Pont ezek a dolgok a siker kellékei...

1985-tól 2005-ig nagyjából kétévente jelentkeztek új lemezzel, ennek köszönhető a mind a mai napig folyamatosan növekvő 36 milliós lemezeladási szám. Többéves szünet után 2009-ben megjelentették Foot Of The Mountain című albumukat.
Morten Harket szerint a lemez a klasszikus pop világát idézi, azokat a ritmusokat, amelyek az együttest oly naggyá tették és aminek 25 éves karrierjüket köszönhetik.

A billentyűs Magne Furuholmen ezt részletezte is: "ez az album egyesíti magában mindazt amivel korábban az együttest jellemezték: érzelmes vokál, találó szintetizátor elemek, vágyakozással teli szövegek, igazi szívbemarkoló melankólia..."

A gitáros, dalszerző Paul Waaktaar-Savoy is bekapcsolódott a lemez sikerének taglalásába. Szerinte a dolog még sokkal egyszerűbb: "Nagyon jó számokat szedtünk össze, ez minden..."

Ezen kijelentéseket persze csak az tudja leellenőrizni, aki nem hagyja ki a júliusi koncertet, amit már azért is érdemes mindenképpen tervbe venni, mert nem nagyon valószínű, hogy lesz még alkalom az a-ha-t élőben látni itthon. Gyakorlatilag a nyolcvanas évek óta mindig terítéken volt egy a-ha koncert Budapesten és ez mostanra jött össze, tehát lehet, hogy a következőre is kellene még huszonvalahány évet várni...


Erkel-kiállítás

2010. július 21.

2010.06.05. - 2011.03.15.
Kiállítás
Liszt Ferenc Emlékmúzeum

 

A kiállítás főként a Zeneakadémia gazdag irattári dokumentációjára támaszkodva teszi élővé az intézmény vezetőjének feladatait, problémáit és sikereit, tanári értekezletek izgalmas jegyzőkönyveiből, mint a leghitelesebb forrásokból értesülünk az intézmény oktatási rendjéről és feladatairól, mint például újabb tanerők bevonásának szükségességéről, pontos órabeosztásokról és tantárgyakról, vagy későbbi legendás magyar művészek portréi villannak fel még akadémista korukból különböző kérelmek formájában.

Az Országos Magyar Királyi Zeneakadémia csaknem fél évtizedes előkészítő munka után 1875-ben nyithatta meg kapuit mindössze 5 tanárral és 39 növendékkel. Az intézmény elnöke, és a zongora mesterkurzus vezetője Liszt Ferenc volt, az igazgató és a zongora osztály vezetője Erkel Ferenc lett, mellettük Robert Volkmann (zeneszerzés), id. Ábrányi Kornél főtitkár, (elméleti és történeti tantárgyak tanára) és Nikolits Sándor (zeneelmélet) kezdte el az oktatást. Bár Liszt Ferenc nemzetközi hírneve és tekintélye kezdettől fogva megadta külföld felé is az intézmény rangját, a mindennapos feladatok megszervezése, a folyamatos működtetés és a folyamatos fejlesztés irányítása elsősorban az igazgató Erkel Ferenc kezében volt.


Az Erkel igazgatósága (1875-1887) alatti időszak meghatározó a Zeneakadémia fejlődésében, hiszen a ma is működő Régi Zeneakadémia épületét 1879-ben sikerült az intézménynek megkapnia, amely lehetővé tette az oktatás nagy ívű fejlődését. A kiállításon természetesen dokumentálni kívánjuk Erkel tanári tevékenységét is. Személye mellett megelevenednek tanártársainak és növendékeinek alakjai is, hiszen csak a tanári kar testülete és a diákok teljesítménye tudja együttesen igazolni az igazgató Erkel Ferenc törekvéseit.


A kiállítást Dr. Batta András rektor úr nyitja meg. A megnyitót követően, 18 órától Prunyi Ilona zongoraművésznő ad hangversenyt a Zeneakadémia első tanárainak műveiből. Közreműködik Emszt András zeneakadémiai hallgató (zongora).


Lady GaGa Koncert

2010. július 21.

Vasárnap, 7. Nov 2010, 19:30
Papp László Budapest Sportaréna, Budapest, Magyarország

 

A kirobbanó sikerre való tekintettel újabb dátumokkal bővült
Lady Gaga The Monster Ball turnéja

Budapest, 2010. április 26. – Lady Gaga, a jelenkor egyik legizgalmasabb és innovatív előadója a teltházas európai turnéjának őszi bővítését jelentett be. The Monster Ball Tour starring Lady Gaga elnevezésű koncertsorozat május 7-én indul Stockholmban és német, holland, belga, francia, angol helyszínek követik, valamint egy észak-amerikai turné.  

Azonban az elsöprő fogadtatásra való tekintettel a turné ősszel visszatér Európába, és október 13-tól egy újabb szériát láthat a közönség. Hűen Lady Gaga teátrális tulajdonságához, valamint újító és kreatív szelleméhez, az ígéretek szerint a bulik kitolják az élő koncert élményének határait, a rajongókat egy még látványosabb és elképesztő showban részesítve, mint amit az eddigi koncerteken tapasztalhattak.

A kritikusok világszerte lelkesednek a turnéért, amelyet Gaga egyszerűen csak „az első pop-elektro opera”-nak nevez. A The Sun „lélegzetelállító dolog”-nak hívja, és „a legjobb shownak, amit idén láthatsz”. A londoni Independent az írja: „Gaga-nak sikerült, s ezért most az egész pop világ meg akarja lovagolni Gaga diszkó rúdját”. Radio City Music Hall-béli fellépése kapcsán a New York Times így méltatta: „a koncert állandóan gondoskodik egy-egy értékes pillanatképről, hol egy sci-fi tablóról, hol egy szűk, csillogó kosztümről. De az őt körülvevő külsőségeknél még sokkal jobb az, amit Lady Gaga csinál.” Live Nation Global Touring a nemzetközi promotere és producere a turnénak Arthur Fogel elnök vezetése alatt, aki elmondta: „Lady Gaga már megkezdte a popzene forradalmasítását és az új produkcióban ezt folytatja. Felvillanyozó, hogy mi vihetjük el a The Monster Ball turnét a rajongóknak világszerte.”

Lady Gaga tavaly novemberben megjelent The Fame Monster albumát mutatja be a koncerteken. Az anyag a 2008-ban szinte minden díjat elnyert The Fame lemezt követte, amelyről a listavezető Just Dance és Poker Face dalok származnak. A két albumból összesen több mint 12 millió fogyott el világszerte, az öt kislemezből – Just Dance, Pokerface, Lovegame, Paparazzi, Bad Romance – több mint 30 millió példány kelt el. Az interneten csupán a Bad Romance videóját 125 millióan nézték meg. Lady Gaga a napokban mutatta be Telephone című új dalát, melyet Beyoncé-val közösen adnak
elő, és az E! tévén, illetve a VEVO oldalon biztosan mindenki megtalálja.


Mark Knopfler Budapesten

2010. július 21.

2010.07.04.
Könnyű zene
Papp László Budapest Sportréna

 

A napokban jelentette be Mark Knopfler gitárvirtuóz énekes 2010-es turnéját, ahol többek között a szeptember 14-én megjelent Get Lucky című új albumának dalait mutatja majd be a közönségnek.

Mark Knopflernek, a legendás zenésznek a Get Lucky már a hatodik szólóalbuma. Londonban.  A 11 dalon keresztül megismerhetjük az énekes gyökereit, amelyekből zenéje táplálkozik - különösen a címadó dal árul el sokat.
„Az első vándormunkás, akivel életemben találkoztam egy soul együttesben énekelt télen, de amikor az idő jobbra fordult, elhagyta kedvenc „játszóterét” és elment délre gyümölcsöt szüretelni.” – mesélte Knopfler – Kb. 15 éves voltam, az iskola fogja és irigy erre a szabad életformára. A Get Lucky ebből a karakterből jött létre, és a többi hasonló emberből, akikkel abban a rövid időszakban találkoztam, amíg különböző helyeken dolgoztam, mielőtt megcsináltam volna a magam szerencséjét a dalaimmal.”

A többszörös Grammy nyertes énekes-szerző-gitáros már a Dire Straits idejében is remekül kombinálta a szokatlan szövegeket és erőteljes gitár játékát, olyan slágereket alkotva, mint a Money For Nothing, Sultans Of Swing, Romeo & Juliett vagy a Walk Of Life.


Dolgozott producerként Bob Dylan és Randy Newman albumain. Több filmzene is az ő nevéhez fűződik, a legismertebb a Local Hero, amely önállóan is óriási sikert ért el.

Szabadtéri Folkestek 2010

2010. július 21.

2010.06.15. - 2010.08.31.
Szabadtéri nagyrendezvény
Petőfi Csarnok

 

A Szabadtéri Folkesték keretén belül június 15. és augusztus 31. között minden kedden és vasárnap, a hangulatos Városligetben moldvai, görög és délszláv népzene szórakoztatja a folk muzsika kedvelőit. Minden alkalommal lehetőség van tánctanulásra. A vendégeket kellemes környezetben olcsó és ízletes ételek és hűtött italok várják.

Június 15.  Moldvai Táncház--  Csürrentő zenekar
Június 19.  Görög Táncház--    Mydros zenekar
június  22. Moldvai Táncház--   Fakutya zenekar
június  27. Délszláv táncház-    KÓLÓ zenekar

június  29.  Moldvai táncház     Csürrentő zenekar
július    4.  Görög táncház       Mydros zenekar
július   6.   Moldvai táncház     Fakutya zenekar
július  11.  Délszláv táncház    KÓLÓ zenekar
jűlius  13.  Moldvai táncház     Csürrentő zenekar
július  18.  Görög Táncház      Mydros zenekar
július  20.  Moldvai táncház     Fakutya zenekar
július  25.  Délszláv táncház   KÓLÓ zenekar
július  27.  Moldvai táncház    Csürrentő zenekar
aug.    1.   Görög táncház      Mydros zenekar
aug.    3.  Moldvai táncház     Fakutya zenekar
aug.   8.  Görög táncház       Mydros  zenekar
aug.  10.  Moldvai táncház    Csürrentő zenekar
aug.  15. Görög táncház    Palio Buzuki
aug.  17. Moldvai táncház     Fakutya zenekar
aug.  22. Délszláv táncház    KÓLÓ zenekar
aug.  24. Moldvai táncház     Csürrentő zenekar
aug.  29. Görög táncház       Mydros zenekar
aug.  31. Moldvai táncház     Fakutya zenekar


Emlékezés Széchenyire - kamara kiállítás

2010. július 21.

2010.04.08. - 2010.12.31.
Kiállítás
Magyar Mezőgazdasági Múzeum

 

Széchenyi István halálának 150. évfordulója alkalmából, látogatóink kamara tárlatunk megtekintésével bepillanthatnak a „legnagyobb magyar” életének fontosabb állomásaiba.

Látogatóink tárlatvezetésekkel, különleges vártörténeti sétákkal és egy játékos kvíz kitöltésének segítségével gazdagíthatják ismeretanyagukat, miközben remekül szórakozhatnak!

Múzeumunk szinte az egész évet átölelő programsorozattal kíván tisztelegni Széchenyi István emléke előtt, melyet április 8-án, az Emlékezés Széchenyire c. kamara kiállítás megnyitásával indítunk útjára. Látogatóink tárlatvezetésekkel, különleges vártörténeti sétákkal és egy játékos kvíz kitöltésének segítségével gazdagíthatják ismeretanyagukat, miközben remekül szórakozhatnak!

Széchenyi IstvánTárlatvezetés
Speciális tárlatvezetéssel készülünk, amely során az érdeklődők nemcsak a kamara kiállítást, hanem múzeumunk állandó tárlatait is megtekinthetik. Az egy órás vezetés alkalmával a Széchenyi korát, vagy működésének eredményét érintő kiállítási témáknál hosszasabban időzünk, kitérve szerepének bemutatására az adott területen.

A tárlatvezetések meghirdetett időpontjai:

2010. április 8. 10:00 és 14:00

2010. június 19. Múzeumok Éjszakája

2010. november 13. Márton-napi mulatság

Jelentkezni Kubatov Juditnál lehet a 06 1/363-2711-es telefonszámon, vagy e-mailben a kubatov@mmgm.hu címen.

 

Magyar Mezőgazdasági Múzeum
Budapest, XIV. Városliget, Vajdahunyadvár
Telefon: 422-0765, 363-5099/128, tel./fax.: 363-2711
www.mmgm.hu